Branko Miljković Hét halott költő címmel írt hét verset, köztük egy szonettet is. A címe Goran, akihez írta, Ivan Goran Kovačić, az egyik legjelentősebb horvát költő, alig harmincévesen lett áldozata a második világháborúnak. Horvát apa és zsidó anya gyermekeként 1942-ben csatlakozott a partizánokhoz, de csakhamar, 1943 nyarán szerb csetnikek ölték meg, sírja azóta is ismeretlen. A hét költőidol egyike volt, a hét vers záródarabja az övé.

Goran

Tágabb az éjszaka mint csillaghomlokom
Bennem ismeretlen fekete fenyvesek
És a fa így szólt: ne tedd ezt. Hajnalom
Nevem hagyom rád ha vissza nem térhetek

Sosemvolt holtra szállnak a méhek
A lépcsőház homályába eltűnni harangszó rohan
Napom véget ért. Nyugovóra mégsem térnek
Álmaim a domb mögött: hol virrasztok. Holtan.

Idelenn saját sötétben vannak sokan
Madár árnyéka az én éjem. Hát hol van
Az út mely elvezetne hozzám

Ki mint tavasz ha virágozni feledett
Világ északján holtan heverek
Féltékeny halál - legtágabb éjszakám!

Szerző: zoranka  2015.01.05. 10:32 Szólj hozzá!

Címkék: vers háború költészet ciklus Branko Miljković Ivan Goran Kovačić

A föld az otthonom. A tűz az álmom. A félelem a létem. Egy csokoládét hoztak, zsákszám. A tankosok a tankra kötözött homokzsákból kiöntötték a homokot és megtöltötték csokival az elfoglalt gyárban. Egy zsák csokoládé, egy zsák öröm. Nem gondolsz rá, hogy erkölcsileg elítélendő lopott csokit tömni magadba, hogy most éppen vétkezel-e - mert éhes vagy, mert nem ettél csokit hónapok óta, mert a konzerveket kívül sem ettél sokat, néha kenyér még érkezik innen-onnan, de máskülönben meg a gyárat felgyújtották, a csokoládé ott olvadt volna bele az aszfaltba, betonba, téglákba. Így most bennünk olvadt szét. A föld kényelmesebb, az álmom nőm, a félelem távoli emlék.

Föld és tűz (Zemlja i vatra)

A mélység önmaga ellensége
Szemeim nélkülem szebb hajnalt látnak
Jóestét szívben csillaggal
Jónapot kézben a nappal

Minden ami száll az űrt tágítja
Jelentése: távol önmagunktól élni veszélyes életet
A füsttelen tűzben a szótlan versben
Elveszíteni a tudást a becsületet az erőt

Így keserűség nélkül szebben szeretjük majd a földet
És az erdőt mely nem volt elég bátor 
Az éj mögött fakadó virág természetes:
Az ébereknek tövis az álmodóknak rózsa

Legyen mindenki kettesben a szerencséjével
Nézd a villámot magasan az unalom és remény fölött
A sár és a tűz között eme utóbbit akarjuk
Üdvözöllek világom ártatlan hajnala

(A világ érzése ciklus 4. verse)

Szerző: zoranka  2013.01.15. 08:42 Szólj hozzá!

Címkék: vers háború költészet ciklus Branko Miljković A világ érzése

kul-branko-miljkovic_1358021822.jpg_753x551

Szükség van most megint azokra a percekre, amikor csak szó vesz körül. Csak szavak, mondatok, sorok és szótagok, verszakok és rímek. Csak innen tudom, valós a krízis. Persze, dehogy csak innen. Csak amikor félelem és kétség és reménytelenség jön el, akkor innen lehet reményt könnyezni. 

A Miljković-versekben én is ott vagyok. Érzem őket, bár biztos nem én vagyok a legmívesebb tolmácsuk. Egy kicsit az enyémek is. Ahogy most érzem, hogy még tovább kell menni és újabbakat kell bevenni, mert az eltelt húsz év alatt elég volt hozzá. Hogy folytassam. Hogy a vers ne csak emlékezés legyen azokra a napokra.

A föld jelene (Sadašnjost zemlje)

Ó föld legszebb akadálya vagy a versnek
Balsiker és szabadság zápora
Szívem felveri a port az úton
Zuhanásom toldja meg életem

Amikor a láng megáll
Virágba bújik táplálni nem kell
A csillagok válnak illatává s az alacsonyröptű maradak
Hogy hihessünk mindebben

Lehúnyt szemekkel az imádott viharban
Madarak éneke ábrándítja ki az erdőt
A sértések egyensúlyának elnézést a neve
És itt e táj mely mesébe illő

De az állat állandó magasztalása madarat szül
A korábbi életből ismeretlen úton
A füvek az édenbe költöznek a kamilla illatával
S az utolsó virág a szegények ajtaján kopogtat

(A világ érzése ciklus 3. verse)

Szerző: zoranka  2013.01.12. 21:33 Szólj hozzá!

Címkék: vers költészet ciklus Branko Miljković A világ érzése

Napok óra figyelem az éjszakai égboltot. A lövedékeket, ahogy elsüvítenek fölöttünk. Bennünket most nem támad senki, néhány nap nyugalom. Néha bejutunk az épületekbe, mosakodni, eldugott titkainkért. Konzerveken élünk már hetek óta, most, hogy a környező dombokról nem lőnek, tüzet is rakunk, hogy megmelegítsük a hetvenes évekből származó tartalékainkat. Borsókonzervünkből még hónapokra van tartalékunk, babból kicsit kevesebbet raktároztunk be. Éjszaka a város sötét, minden sötét, csak a lövedékek világítanak. Húsz éve nem szeretem a tűzijátékot.

A tűz jövője (Budućnost vatre)

Elrejtelek saját telembe
Örök tavasz faggyá meredt hajnal
A Nap az ellenséged
Az igazság nevében a pusztaság nevében

A Nap forog az igazság helyet cserél
Aki hű marad hazugságra ébred
De az igaz helyen hideg van
Az igaz helyen senki sem rak fészket

A tűz jégmadara az egyetlen tudás
A kőről mely saját hamuját rágja
A hamuról mely új reményt alkuszik
A reményről melyből - elhagyva őt - kikel

Fura párbeszéd a tűz és a madár között
Bűvösebb madarat bölcsebb tüzet ígér
Ha közös nevezőre jutnak
A madár és a tűz megmenthetik a világot

(A világ érzése ciklus 2. verse)

Szerző: zoranka  2013.01.06. 17:50 Szólj hozzá!

Címkék: vers költészet ciklus A világ érzése

Vasko Popa, Miljković egyik kortársa és túlélője egy évtizeddel idősebb volt Brankónál, első kötete négy évvel korábban jelent meg és rögtön kortársai vezérévé vált. 1991-ben halt meg, a hetvenes években elnyerte a Branko Miljković-díjat is. Egyik legismertebb versciklusa a Játékok címet viseli.

Nincs idő sosem. Semmire. Emlékezni sem. Feledni jobb. De most előjönnek az emlékek. A versek visszahozzák a húsz évvel ezelőtti emlékeket. Csak néhány éve tértem vissza a városba, amelynek akaratlanul, de fájdalmat okoztam. Csak rövid sétákra volt időm. De emlékeztem az utakra, a házakra, a folyóra, a hidakra. 

Vissza kell térnem. Látnom. Éreznem. Tudnom kell, hogy van megbocsátás. Nekem is.

Bevezetés a játékokhoz (Uvod u igre)

/Vasko Popának/


Közted s köztem egy madár
meg néhány csillag. Vedd el hát - és menj!
Amint tapintható űrt lélegzem
a csillagoknak a növényeknek. De szívemben semmiképp.
Hulljatok, hulljatok a mélybe
ti csillagok, oly távol minden éjtől.
Ó, de já-já-játszanék... (végzetes játékok)
míg van élet, míg van halál!
A valóban nincs ennyi velő.
Még mindig, még mindig... (a hamis bősége)
játszunk hunyócskát a jövővel

...

Kereslek üres fejjel üres szívvel
A remény mögött az utolsó verssor mögött
Amint az üresség felé növök
S csupán talpam érzi a földet

Ürességed kulcsaimmal játszik
Új űrt nyit meg szívet tintatartót
Minden szót mellyel hívni szeretnélek
Amint az emlékezet a másnappal vegyül

...

Ki szelidíti meg a növényt
Amely széllel szemben nőtt
A fejemből az árnyékomból
Felkavart gondolataimból

...

Még ez a valójában szabályszerű növény
Érzékekből nőtt rózsa
Minek töve ürességgel a felkiáltással varázsoltatott
Szerelem
Semmi sem közelíthet

...

A nap örök mivolta
A virág napja
A halánték látása
Beszélek hogy megszólaljak
Hangommal az erdőn áttörök
Homlokom már elfogyott
Szívem elveszett a dalban

Meg tudlak ismerni
Hogy visszaadjam amit elvettem
Hogy szeresselek
Hogy gondolatban szívedig lemeztelenítselek
Hogy csak rád gondoljak ha hazug halál gyötör
Míg vérem tódul fejembe
Míg az erdők dalolva kerülnek ki
Míg a nap sebeit nyaldossa

Ez az álom téged igazol
Ez a madár téged erősít meg
Ez a virág arcod nyitja meg
Ez a vers most kezdődik

Látható leszek
De senki sem láthatja
Aki bennem dalol
Így nem tudhatom vajh valódi
E táj melyen átkelek

Szerző: zoranka  2012.11.18. 22:09 Szólj hozzá!

Címkék: vers költészet szerb irodalom Vasko Popa

Az égen világítanak a lövedékek. Éjszaka van, itt a földön. Várunk. Egy elemlámpám van, olvasok. Mások alszanak, bóbiskolnak, vagy csak nyugtalanul rágják a körmüket. Napok óta nem jutottunk fedett helyre, hideg van, gyakran esik. Most éppen nem.

Öt vers, egy ciklus. A világ érzése, Osećanje sveta. 1960. Már napok óta küzdök velük, írom és átírom. Aztán persze még évek múltán is belejavítok majd, de most csak ez az öt vers jár a fejemben. Valami kell és ez talált meg. Arra nem lehet gondolni, ami körülvesz, arra nem lehet gondolni, milyen kilátástalan a jövő, azt nem lehet agyban is újraélni, amit a test épp átél. Az első vers. Elkészül. Aztán majd a többi, idő van rá, a lövészárok takarója alatt.

A tűz múltja (Prošlost vatre)

A csillagokat cinkosává neveli
Önnön sötétje fedi be álmát
Az idővel cimborál
Hamuját keverve a hajnal üdeségéhez

Fénylik: az üressége fénylik
Tehetetlensége világítja meg útjainkat 
Zsarnokságának neve Nap
Árulásait az emberi test takarja el

Elismerte az Északot
Vénségére megáldotta a zimankót
Önnön ínségéből keltetett madár
Jeget olvas gondolataiból

Nyájas és szörnyű mód
A napok különböznek de a hajnal fénye örök
Fejében szennyes a tűz; a visszhangzó szó
Rontja meg az eljövendő hajnalt

Szerző: zoranka  2012.11.13. 21:20 Szólj hozzá!

Címkék: vers háború költészet Szarajevó

branko_miljkovic_1352745394.jpg_640x453

Amikor  a napokban ismét kézbe kellett vennem az agyonolvasott, jegyzetelt és cetlizett kötetet, még nem is gondoltam arra, hogy valami formában közreadjam a verseket, a fordításokat. Ezek az enyémek voltak, csak az enyémek. Aztán meg arra gondoltam, hogy úgysem jelent meg sok verse, más fordításában, magyarul, talán harminc-negyven, azok is főleg a hatvanas-hetvenes években.

Pedig megérdemelné, hiszen Branko Miljković volt nemzedékének legjelentősebbje, fiatalon is sok irodalmi dj birtokosa. Virtuóz, lenyűgöző erejű költészetének központi témája a halál, az elmúlás. 27 évesen halt meg. 

A modern, huszadik századi szerb költészetben a szavak egyetlen varázslója viselhette a költők hercege címet. De nevezhetnénk őt a tűz vagy a halál hercegének is. Költészetének titokzatossága a heraklészi Tűz és a metafizikus Halál együvéolvadásával született meg.

Ő maga 1934. január 29-én született Nišben. Húszévesen már felfigyeltek rá, első kötete 1957-ben jelent meg Uzalud je budim (Hiába is ébreszteném) címmel. A címadó vers a szerb költészet klasszikusa lett. Még négy kötete jelent meg: Smrću protiv smrti (1959, Halállal a halál ellen), Poreklo nade (1960, A remény eredete), Vatra i ništa (1960, Tűz és semmi), Krv koja svetli (1961, Világító vér).

A költészetet élte életként, tudatosan vagy tudat alatt vállalva a csalódásokat. Versei sikere egyúttal a környezete egy részének irigy ellenszenvét is kiváltotta, pláne hogy tehetségét tudatosan felvállalta. Egyszer egy belgrádi hotel tánctermében üldögélt, amikor hozzálépett egy fiatal lány és táncra kérte. A költő csak végigmérte és így felelt: "Dante sem táncolt tangót!"

1961. február 11-ről 12-re virradó éjszaka nincs tanúja, senki sem látta, amikor azzal a kézzel kötötte fel magát egy zágrábi park vékony faágára, mely nem sokkal korábban azt írta: "És a fa így szólt: ne tedd ezt hajnalom...."

Hogy öngyilkosság volt-e, vagy sem, a titkot már sokan próbálták megfejteni, a szocialista érában ezt szinte lehetetlen volt firtatni-kutatni, de azóta sincs egyértelmű magyarázat a tettére.

Szerző: zoranka  2012.11.12. 20:05 Szólj hozzá!

Címkék: vers életrajz költészet Epitaf Branko Miljković szerb irodalom

Azon a napon, amikor az én háborúm elkezdődött, kivettem a könyvtárból egy könyvet. A könyvtár elhagyatott volt, senki nem járt már be könyvtároskodni, mindenki a homokzsákokat töltötte, vagy fedezékeket épített. A lukavicai kaszárnya könyvtára kicsi volt, de számomra tartogatott izgalmakat. A jugoszláv/délszláv irodalmat eddig főként magyar fordításban olvastam, most eredetiben habzsoltam Andrić vagy Krleža klasszikusait, de időnként felfedeztem új szerzőket is.

A könyv, amit azon bizonyos április napon kivettem a könyvtárból (Garnizonska vojna biblioteka Lukavica), egy addig számomra ismeretlen költő kötete volt. Cirill betűs könyv, Nišben adták ki, a Gradina kiadó, Branko Miljković összegyűjtött műveinek első kötete. Poreklo nade. A remény eredete. Könyvtári száma 6060/4.

A könyvet valójában elvettem, a mai napig nem került vissza eredeti helyére, nem is hiszem, hogy létezne, de nem is kerestem utána. A könyvre aznap kellett rátalálnom és már nálam marad. Ahogy teltek a napok, egyre inkább kezdtem el kötődni a könyvhöz, mindent elolvastam már belőle számtalanszor és még mindig érzek késztetést, hogy időről-időre elővegyem és olvassam.

Azon a napon hallottam először, hogy a golyók tényleg fütyülnek az ember füle mellett. Nem csak a filmeken, a valóságban is. Az emberek a domboldalról egyszercsak lőni kezdtek, mi fedezéket kerestünk és ez így ment a következő két hónapban. Mi időnként aknák százait lőttük ki a szerencsétlen város lakóira, akik tehetetlenek voltak. Akárcsak mi. Elkezdődött az én kéthónapos háborúm, a frontvonalon, ami ma a Szarajevó és Kelet-Szarajevó (a háború alatt Szerb Szarajevó) közti határt jelenti.

A két hónap alatt feküdtem esőben-sárban, ébredtem hóba fagyva, az aknavető fedezéke lett ágyam és nappalim, és azokban a percekben, amikor nem lőttek és nem lőttünk, verseket olvastam és verseket fordítottam. Persze, akkor még nem lettek készek, hónapokig, évekig csiszolgattam még őket. De ott születtek újjá.

Az első versek (bár az eredeti kötet végén olvashatók) nagyon rövidek, tömörek, épp csak formára vésett szavak. Merész virág a ciklus címe.

Agónia

Míg a partok viaskodnak
A vizek némán folynak

Bányászok

Igazságtalanságért szálltak pokolba
Mellyel felmelegedhettek

A tenger költő nélkül

Várod a percet hogy a szavakhoz hasonulhass
De nincs oly költő
Sem név teljesen szabad
Ó keserves ó világtalan tenger
Hajótörésbe vagy szerelmes

Sírfelirat

Megölt a túl kemény szó

Virág

Íme a virág mely illatozni merészel
Az üres térben és az emlékekben

Vers

Fortély hatolt a szóba
Tavaszhoz méltó tűz

Vers és cím

Vers és cím szeretkeznek
Egy ideig, majd
Lenézik egymást s  mindegyik csak magának dalol

Madárrá válhat a kő is és elszállhat
De gyorsan megbánja s fölfalja szélszőtte szárnyait

Alvók

Éberen én az alvók álmait orozom

Szerelmesek

Test a testnek gyógyír
Mint az ismétlődő éj
Mint az ismétlődő szó
Mint a jóéjszakát

Szerző: zoranka  2012.11.11. 21:07 Szólj hozzá!

Címkék: vers könyv háború költészet könyvtár ciklus Szarajevó Merész virág

süti beállítások módosítása