Azon a napon, amikor az én háborúm elkezdődött, kivettem a könyvtárból egy könyvet. A könyvtár elhagyatott volt, senki nem járt már be könyvtároskodni, mindenki a homokzsákokat töltötte, vagy fedezékeket épített. A lukavicai kaszárnya könyvtára kicsi volt, de számomra tartogatott izgalmakat. A jugoszláv/délszláv irodalmat eddig főként magyar fordításban olvastam, most eredetiben habzsoltam Andrić vagy Krleža klasszikusait, de időnként felfedeztem új szerzőket is.

A könyv, amit azon bizonyos április napon kivettem a könyvtárból (Garnizonska vojna biblioteka Lukavica), egy addig számomra ismeretlen költő kötete volt. Cirill betűs könyv, Nišben adták ki, a Gradina kiadó, Branko Miljković összegyűjtött műveinek első kötete. Poreklo nade. A remény eredete. Könyvtári száma 6060/4.

A könyvet valójában elvettem, a mai napig nem került vissza eredeti helyére, nem is hiszem, hogy létezne, de nem is kerestem utána. A könyvre aznap kellett rátalálnom és már nálam marad. Ahogy teltek a napok, egyre inkább kezdtem el kötődni a könyvhöz, mindent elolvastam már belőle számtalanszor és még mindig érzek késztetést, hogy időről-időre elővegyem és olvassam.

Azon a napon hallottam először, hogy a golyók tényleg fütyülnek az ember füle mellett. Nem csak a filmeken, a valóságban is. Az emberek a domboldalról egyszercsak lőni kezdtek, mi fedezéket kerestünk és ez így ment a következő két hónapban. Mi időnként aknák százait lőttük ki a szerencsétlen város lakóira, akik tehetetlenek voltak. Akárcsak mi. Elkezdődött az én kéthónapos háborúm, a frontvonalon, ami ma a Szarajevó és Kelet-Szarajevó (a háború alatt Szerb Szarajevó) közti határt jelenti.

A két hónap alatt feküdtem esőben-sárban, ébredtem hóba fagyva, az aknavető fedezéke lett ágyam és nappalim, és azokban a percekben, amikor nem lőttek és nem lőttünk, verseket olvastam és verseket fordítottam. Persze, akkor még nem lettek készek, hónapokig, évekig csiszolgattam még őket. De ott születtek újjá.

Az első versek (bár az eredeti kötet végén olvashatók) nagyon rövidek, tömörek, épp csak formára vésett szavak. Merész virág a ciklus címe.

Agónia

Míg a partok viaskodnak
A vizek némán folynak

Bányászok

Igazságtalanságért szálltak pokolba
Mellyel felmelegedhettek

A tenger költő nélkül

Várod a percet hogy a szavakhoz hasonulhass
De nincs oly költő
Sem név teljesen szabad
Ó keserves ó világtalan tenger
Hajótörésbe vagy szerelmes

Sírfelirat

Megölt a túl kemény szó

Virág

Íme a virág mely illatozni merészel
Az üres térben és az emlékekben

Vers

Fortély hatolt a szóba
Tavaszhoz méltó tűz

Vers és cím

Vers és cím szeretkeznek
Egy ideig, majd
Lenézik egymást s  mindegyik csak magának dalol

Kő

Madárrá válhat a kő is és elszállhat
De gyorsan megbánja s fölfalja szélszőtte szárnyait

Alvók

Éberen én az alvók álmait orozom

Szerelmesek

Test a testnek gyógyír
Mint az ismétlődő éj
Mint az ismétlődő szó
Mint a jóéjszakát